Kezdőlap arrow Hírek arrow Eleki hagyományőrzők a Magyarországi Románok Kulturális Napján  Bágy Györggyel beszélgettünk
Eleki hagyományőrzők a Magyarországi Románok Kulturális Napján  Bágy Györggyel beszélgettünk
2015. október 21.

2015. október 03-án rendezték meg Gyulán a Magyarországi Románok Kulturális Napját.
A kiváló hangulatú rendezvényen helyet kaptak a néptánccsoportok, melyek közt ott volt az Eleki Román Hagyományőrző Táncegyesület csoportja is, akik igen hangulatos műsorukkal  emelték a rendezvény színvonalát.
A fellépés után Gál Györggyel, az egyesület elnökével beszélgettünk.

Milyen szerepet tölt be az együttes a megyei néptánckultúrában?

Az együttes azon megyei hagyományőrző csoportok egyike, akik még, mint adatközlő táncosok őrzik a helyi románság néptánc hagyományait, szokásait. Talán az egyetlen olyan együttes, amelynek táncosai közt Népművészet Mesterei is szerepelnek.


A táncegyüttes fellépés közben - bal szélen Szabó Péter a Népművészet Mestere 

Azt hallottuk, hogy az együttes nagyon aktív, rengeteg meghívásuk van, melyeket hacsak tudják elvállalják? Milyen programokon, rendezvényeken mutatkozott be az idei évben az együttes, és mik várhatók a folytatásban?

Az idén a szokottnál is több meghívásunk volt, a teljesség igénye nélkül említenék néhányat.
Természetesen idén is megrendeztük februárban a Román batyus bálat, felléptünk a Viharsarki vigadalomban is, és megmutatkoztunk Medgyesegyházán is a helyi román bálban. állandó szereplői vagyunk a Gyulai Körös-völgyi Sokadalomnak, 2015-ben sem volt ez másképp.

Sok fellépést vállaltunk megyén kívül is, így például tavasszal a Szent György napi román bálon Makón, vagy nyáron a Kiscsőszi pajtafesztiválon, de voltunk Szentendrei Nemzetiségi Fesztiválon is.

 
Egy kis gyakorlás Szentendrén a Duna parton.

Nagy örömünkre szolgált, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásának köszönhetően elkészültek új viseleteink, melyre már nagyon nagy szükség is volt, hiszen a régi ruhadarabok már meglehetősen elhasználódtak.


Az új viseletben a férfiak...


...és  természetesen a nők is.

 

Milyen terveik vannak a jövő évre?

Természetesen 2016-ban is megrendezzük a Román batyus bált februárban, készülünk a Magyar-Román Lakodalmas és Vőfélytalálkozóra is, valamint egy hagyományőrző táncház sorozat megszervezésére is készülünk, melyet a helyi fiatalság számára kívánunk rendezni, azzal a céllal, hogy őrizzék és ismerjék a saját néptánc kultúrájukat, de legyen kitekintésük más falvak, tájegységek táncaira is.

Hogyan bírják erővel, energiával és persze anyagi forrásokkal mindezt?

Az erő belülről jön, a fellépések sikere pedig adja az energiát, hiszen a színpadon, a közönség felől érkező szeretet és megbecsülés hosszú-hosszú időre föltölti az embert. Az anyagi forrás mindig a legnehezebb kérdés. Szerencsére az eleki Román Nemzetiségi Önkormányzat ahol csak tud segít és hát a pályázati források sem elhanyagolhatóak, mint ahogy az előbb már említettem, a jelenlegi vadonatúj  viseletgarnitúránk az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásának köszönhető.

 
< Előző   Következő >