Kezdőlap
Csabások Csabán a Csabagyöngyében
2016. november 2.

Idén ünnepli fennállásának 30. évfordulóját a Csaba Nemzetiségi Néptáncegyüttes. Ez alkalomból november 19-én, 18 órától jubileumi gálaműsort láthat a közönség a Csabagyöngye Kulturális Központban.

Plakát  

1986-ban jött létre a Csaba Nemzetiségi Néptáncegyüttes. Az akkor még ÁFÉSZ Táncegyüttesként működő csoport 14 alapítója között ott volt Pintér Tibor, aki 2013-as nyugdíjba vonulásáig vezette az együttest. Azóta a művészeti és alkotó munka Szarka Zsolt irányításával folyik. Az elmúlt 30 évben egyebek mellett szlovák, román, bunyevác nemzetiségek táncait vitték színpadra.  

A táncegyüttes, munkájuk elismeréseként megkapta a „Békéscsaba szlovákságáért”, míg Pintér Tibor a „Békéscsaba románságáért” kitüntetéseket. Európa 14 országában megfordult az együttes, a környező országok mellett például Görögországban, Németországban, Belgiumban, s mint utóbb kiderült, Luxemburgban is. Pintér Tibor elmesélte, hogy lengyelországi turnéjukon a biztonsági szolgálat emberei nem akarták felengedni a színpadra Krakkóban, és ezt majdnem a pápa is végig nézte.
A táncegyüttes működtetésére 1996-ban megalakult a Csaba Kulturális Egyesület a Táncművészetért, így dupla jubileumot ünnepelhetünk 2016. november 19-én, 18 órától a Csabagyöngye Kulturális Központban. A gálaműsorban fellépnek a Csaba Nemzetiségi Néptáncegyüttes jelenlegi és egykori táncosai, valamint a Mindenki Néptánciskolájából alakult Csaba Gyöngyei Néptáncegyüttes. A műsor után hajnalig tartó batyus táncház várja a vendégeket, melyen a jó hangulatról a Suttyomba zenekar és a Csaba Banda gondoskodik.

Schäfer Szilveszter írása

 

 

 
< Előző   Következő >