Vándortáncház Mezőberényben |
2014. szeptember 15. | |
A Békés Megyei Néptáncosok Szövetségének szervezésében 2014 második félévében ismét elindult a Barangoló csűrdöngölő vándor táncház. A rendezvénysorozat első helyszínéül Mezőberény szolgált. Hat alsó tagozatos osztály diákjai vehettek részt az egész délelőttös programon. Mintegy 150 gyermek gyűlt össze az aulában. Székelyföldi táncok a Berény Táncegyüttes előadásában A készségfejlesztő játékokat és az egyszerűbb tánclépéseket Szugyiczki Julietta és Szabados Tamás, a Berény Táncegyüttes és a Leg a Láb A.M.I. tanárainak vezényletével élvezhették a kicsik.
Először a moldvai körtáncok bemutatása történt meg, majd miután ezt elsajátították a gyermekek, a hangulat fokozása érdekében a Kis-Berényke és a Berecske táncegyüttesek adtak ízelítőt abból, hogy hová juthat el egy-egy kitartó tanuló. Székelyföldi koreográfiájukkal lenyűgözték a fiatal közönséget.
A táncház zenei előadója, a Suttyomba zenekar volt, mely tovább színesítette a programot népzenei játékával. Aki a sok ugrándozástól elfáradt, kézműves foglalkozásokon pihenhette ki magát a Békés Megyei Népművészeti Egyesület vezetésével.
Virágkészítés papírból
Akik nem fáradtak el
Így telt tehát a tanévkezdés Mezőberényben a diákok és a tanárok legnagyobb örömére.
A rendezvény támogatói:
a
és a
|
< Előző | Következő > |
---|