Kezdőlap arrow Lapszemle arrow Megalakult a Békés Megyei Harruckern Táncegyüttes
Megalakult a Békés Megyei Harruckern Táncegyüttes
2009. február 8.

A Harruckern János Közoktatási Intézmény 2009. január 1-én megalakult Békés Megyei Harruckern Táncegyüttese megkezdte felkészülő munkáját. Tagjai az Alapfokú Művészetoktatási Intézményegység Néptánc Tanszakán tanuló továbbképzős táncosokból és amatőr művészekből áll.
Forrás: www.harruckern.hu

Intézményünk azzal a szándékkal alapította meg az együttest, hogy székhelyünkön és a velünk együttműködő települések néptáncosai a művészeti iskola tanulmányainak befejezése után, nálunk folytathassák táncos tevékenységüket, tágabb értelemben célunk a hagyományőrzés, az alkotó értékteremtés, a közösségépítés, szórakoztatás és művelődés.

Célul tűztük ki, hogy együttesünk repertoárja egyéni arculattal rendelkezzen és szerepeljenek benne a Körösök-völgyének helyi sajátos tánchagyományai is. Továbbá célunk és törekszünk megteremteni a szakmai elvárásoknak megfelelő feltételeket, hogy együttesünk megszerezhesse minősítését. Hamarosan elkészül a decemberben átadott tornacsarnok kiszolgáló /öltözők, zuhanyzók/ helységei, ahol ideális körülmények között rugalmas és táncszőnyeggel borított padozaton próbálhatnak táncosaink. Saját autóbuszparkunk teszi lehetővé, hogy a fellépésekre belekerülési költségen utazzon az együttes úgy a hazai, mint a külföldi fesztiválokra.

Tervezzük, hogy a rendszeres próbákon túl alkotótáborokban és táncházakban is megteremtsük a lehetőségét az önfeledt alkotó és közösségépítő szórakozásoknak is.

Az együttes tánckarvezetői Tóth Zsuzsanna és Horváth Péter táncpedagógusok, művészeti vezető Gyalog László.

A folyamatosan javuló tárgyi és személyi feltételek mellett szeretettel várjuk azokat a fiatalokat is, akik már rendelkeznek valamilyen táncos előképzettséggel és szeretnének bekapcsolódni közösségi munkánkba.

Hisszük, hogy a Békés Megyei Harruckern Táncegyüttes kitartó folyamatos és eredményes tevékenységével, színvonalas szerepléseivel méltón képviseli intézményünket, az együttműködő településeket és nem utolsó sorban intézményünk fenntartóját a Békés Megyei Önkormányzatot.

 

                                                                                              Gyalog László

 
< Előző   Következő >