


A húsvéti ünnepkör |
2009. mrcius 16. | |
Húsvéti ünnepkör
Húsvét a keresztény világ legnagyobb ünnepe, Jézus kereszthalálának és feltámadásának emlékére.
Számos európai nyelvben a zsidó Pészachból eredeztetett szavak a Húsvét megfelelői: Pascua (spanyol), Páscoa (portugál), Pasqua (olasz), Paque (francia), Paste(román).
Jézus kereszthalálának története :A húsvétot megelőző vasárnapot nevezik virágvasárnapnak, Jézus Jeruzsálembe való bevonulásának emlékére. Jézus szamárháton érkezett a városba, a nép virágokat, pálmaágakat hintett lába elé, így dicsőítette. A főpapok, akik rossz szemmel nézték Jézus tanításait, úgy döntöttek, hogy tanítványai körében elfogják, s az áruláshoz megnyerték Júdást. Az utolsó vacsorát (a zsidó Pészah ünnepén) Jézus tanítványai körében költötte el.Kenyeret nyújtott tanítványainak, és ezt mondta: "Vegyétek, ez az én testem", és bort, mondván: "Igyátok, mert ez az én vérem." A vacsora után Jézus tanítványaival a Getsemáné kertbe ment, s arra kérte őket, hogy virrasszanak vele. A tanítványok azonban elaludtak, nem virrasztottak mesterükkel. Itt a Getsemáné kertben árulta el Júdás egy csókkal Jézus kilétét a katonáknak, akik elhurcolták. Mivel Jézus azt állította magáról, hogy Isten fia, istenkáromlással vádolták, a nemrég még éljenző tömeg gyalázkodott, Péter pedig, aki leghűségesebb tanítványa volt megtagadta, hogy ismeri. A katonák a római helytartó Poncius Pilátus elé hurcolták, aki a népre bízta Jézus bűnösségének megítélését. A tömeg Jézust bűnösnek ítélte, Pilátus pedig megmosta kezeit, ezzel jelezve, hogy Jézus halála nem az ő kezéhez tapad. A foglyot töviskoszorúval megkoronázták és így gúnyolták,: "Íme a zsidók királya!" Ezután a kereszttel a vállán Jézus elindult a Golgota hegyre, ahol megfeszítették. Halálakor a jeruzsálemi templom oltárát díszítő kárpit megrepedt, a föld megnyílt. A sziklasírhoz, ahová temették, őröket állítottak a főpapok, hogy el ne lopják a testet, hisz a jövendölés szerint, a halál utáni harmadik napon elhagyja Jézus a sírját. Vasárnap három asszony, köztük Jézus anyja is, finom kenetekkel a sírhoz mentek, mely nagy földindulás közepette föltárult, megjelent egy angyal, s jelentette, hogy Jézus nincs már ott, föltámadott.
A nagyhét a magyar népszokások tükrében
A nagyböjt utolsó hete virágvasárnaptól húsvét vasárnapig a nagyhét.
Szintén liturgikus eredetű szokás a pilátusverés vagy égetés. A templomban a gyerekek égtelen zajt csaptak (verték a padokat), vagy a falu határában Pilátust jelképező szalmabábut égettek. Elterjedt szokás nagycsütörtökön a virrasztás, annak emlékére, hogy Jézus az olajfák hegyén virrasztott. Bizonyos vidékeken zöldcsütörtöknek is nevezték, mivel ezen a napon zöld növényekből készült ételeket főztek (sóska, spenót...), a bő termés reményében.
Nagypéntekhez babonás félelmek kötődnek a paraszti életben. Tiltották az állattartással, földműveléssel kapcsolatos munkákat, nem sütöttek kenyeret (mert kővé válik), nem mostak (mert a ruha viselőjébe villám csapna), nem fontak.
A víznek, mint ősi pogány tisztulás szimbólumnak mágikus erőt tulajdonítottak. Nagypénteken napfelkelte előtt friss kútvízzel vagy patakvízzel kellett mosakodni, az védett a betegségek ellen. Ezt a hajnali vizet aranyvíznek nevezték. Az állatokat is kihajtották a patakhoz itatni, és le is fürösztötték őket, hogy ne legyenek betegek. Szokásban volt a határjárás, határkerülés is. Ilyenkor a férfiak a templom előtt gyülekeznek, csoportosan mennek a határba, ahol zajkeltéssel, kerepléssel űzték el az ártó erőket a földekről.
Húsvét vasárnapján a kereszténység legnagyobb ünnepét, Jézus feltámadását ünnepli. Ünneplése a VIII. század körül vált általánossá, bár már a III. századból vannak adatok, melyek húsvét vasárnap megünneplésére utalnak. Ezen a napon a reggeli mosdóvízbe sok helyütt piros tojást tettek, ennek egészségvarázsló szerepet tulajdonítottak. Női munkákat tiltó nap volt, nem szabadott seperni, főzni és mosni sem. Az állatokat sem fogták be ezen a napon. A húsvéti szertartásokhoz kapcsolódik az ételszentelés szokása. A sonkát, bárányt, tojást, kalácsot a templomban megszenteltették, ezután mágikus erőt tulajdonítottak neki. A morzsából vittek az állatoknak is, hogy jól szaporodjanak, egészségesek maradjanak. A sonka csontját a gyümölcsfára akasztották vagy a földekre vitték a jó termés reményében.
Erdély bizonyos vidékein a fiúk a kiszemelt lány (amelyik a legjobban tetszik nekik) kapujára nyírfaágat tűznek, másnap pedig csapatostul kérnek bebocsáttatást, és kíméletelenül megöntözik vödörből a választottjukat.
A lányok a locsolóknak festett (piros vagy hímes) tojást adtak cserébe. A tojásfestésnek komoly hagyományai vannak Magyarországon. Természetesen az asszonyok, lányok dolga volt, vidéken a házaknál természetes anyagokkal festették a tojásokat, például hagyma héjával, zöld dió főzetével. A tojás írásának, azaz a cirkalmas minták készítésének legegyszerűbb módja az, ha a mintát viasszal készítik el, majd a tojást festékbe mártják. Így a mintát a viasz miatt nem fogja be a festék. Vannak olyan tájegységek, ahol kezdetben csak a köszöntő mondás volt divatban, a locsolkodás szokását csak a XX. században vették át (bukovinai székelyek).
Fehérvasárnap vagy mátkáló vasárnap a húsvétot követő vasárnap. A római katolikusoknál a húsvéti ünnepkör zárónapja. Jellegzetes szokása ennek a napnak a komálás vagy mátkálás. A szokás a lányok (ritkábban lányok és fiúk ) közötti barátság megpecsételéséről szól. Komatálat küldtek egymásnak gyümölccsel, borral, hímes tojással, süteménnyel.
Szimbólumok A másik alapvető húsvéti szimbólum Magyarországon a barkaág, melyet a templomban is megszenteltetnek. Ennek eredete a virágvasárnap ünnepléséhez nyúlik vissza. A mediterrán országokban ilyenkor pálmaágat vagy olajágat szentelnek, a hagyomány szerint ugyanis Jézus jeruzsálemi bevonulásakor az emberek a béke jelképét, pálmaágat tartottak a kezükben. A mi éghajlati viszonyaik közepette természetesen a pálmaág nem áll rendelkezésre, ezért itthon a barka vette át ennek szerepét. Északi országokban, ahol a barka sem nyílik ki Húsvétra, valamilyen éppen rügyező ágat vagy száraz virágokat visznek a templomba virágvasárnapon. A húsvéti bárány rituális szerepe Magyarországon az utóbbi időben jelentősen csökkent, de ábrázolásokon, képeslapokon még mindig sűrűn találkozni vele. Hazánkban a bárányhús fogyasztása egyre ritkább, bár a múlt század első felében juhtartó vidékeken még gyakori volt a húsvéti tejes (szopós) bárány fogyasztása, amelyet napjainkra szinte teljesen kiszorított a sonka. Mediterrán vidékeken főleg Görögországban és Olaszországban viszont az ünnepi asztal elmaradhatatlan része a sült bárány. A jelkép eredete bibliai, a zsidók bárányt áldoztak Istennek, és bárányvérrel kenték be házuk ajtaját, így a halál angyala elkerülte őket az egyiptomi rabság évei alatt (elkerülés- Pészach). Jézus kereszthalála is az áldozatot hordozza magában, hiszen halála által váltotta meg az emberiséget (Agnus Dei- Isten báránya). A húsvéti nyúl jelképe Németországból ered, nálunk csak a polgárosodással, a XIX. század folyamán honosodott meg. Eredete igen érdekes, a húsvéti Holdban egy nyúl képét vélték felfedezni, azonkívül a nyúl maga is termékenység szimbólummá lett, rendkívüli szaporasága okán. Szintén német hatásra terjed napjainkban az a szokás, hogy a barkaágat feldíszítik kifújt piros tojással, apró figurákkal. |
< Elz | Kvetkez > |
---|