A balettművészet első reformátorai: Noverre és Vigano munkássága |
2009. február 16. | |
A felvilágosodás elnevezés a 18. század és az azt átölelő időszak európai filozófiáját, társadalomelméleti eszmeáramlatát jelöli. A mozgalom a racionalizmust követte, mint az etika, az esztétika és a tudás irányadó rendszerét. A mozgalom szellemi vezetői bátornak és kiemelkedőnek tartották magukat, céljuk az volt, hogy a világot „az irracionalitás, a babonák és a zsarnokság hosszú időszaka után a fejlődés útjára vezessék”. A mozgalom készített elő több forradalmat szerte a világon.
A rokokó nagy táncos egyéniségei, elsősorban Marie Sallé voltak az előfutárai a balettművészet felvilágosodásának. Sallé muszlinból készült tunikájában, rizsporozatlan hajával, kifejező arcjátékával tüntetett az értelmetlen akadémizmus ellen. Bár ekkor Párizs még inkább Camargot ünnepelte, az idő később Sallét igazolta, hiszen alig telik el két évtized és a balett válságára már az enciklopédisták is felfigyelnek. Az enciklopédisták szót általában a 18. századi francia szerzők egy csoportjára használják, akik Denis Diderot irányításával közreműködtek az Encyclopédie elkészítésében.Valóban sok a megoldásra váró feladat: - megszüntetni a technikai öncélúságot - megszüntetni a szólistákra hullást - a táncművészetet a zenei fejlődéssel párhuzamosan továbbfejleszteni - erősíteni a balettművészet önállósodását, egyenrangúvá tenni a színpadi társművészetekkel (dráma, opera). Ehhez a táncművészetnek szüksége van egy, a felvilágosodás szellemében dolgozó egyéniségre, tehetséges koreográfusra. Ahogy Diderot mondta: „a balett zsenijére vár”. Ezt a zsenit pedig Jean Georges Noverre személyében találja meg.
A tánc mesterségét Noverre Duprétől tanulta, s 15 évesen túljutott élete első szakmai csalódásán: idegen (svájci) származása és egyéni stílusa miatt nem nyerte el a fontainebleau-i udvar tetszését. Ezt követően a St Laurent-i vásári vígoperában táncol és ceremóniamester Poroszországban. David Garrick, a kor legjelentősebb Shakespeare színésze- látva a Kínai Ünnepek című balettet, hívja meg a londoni színházba az egész társulatot. Ugyanakkor kötelességének érzi, hogy a fiatal koreográfus esztétikai kiművelésével is foglalkozzon. Megismerteti Noverre-t a Shakespeare-i dramaturgiával, Lukianosz, Quintilianus és mások műveivel és a római pantomimmel. Lukianosz, görög író, neve alatt 82, zömmel prózai mű maradt fenn, bár ezek közül kb. egy tucat hitelessége kétséges.Noverre művészete stuttgarti 7 éve alatt tetőzik be (ahol mintegy 20 balettet ir). Dolgozott az Osztrák-Magyar Monarchia bécsi udvarában is, mint Mária Terézia udvari színházának fő balettmestere. Lánya, Mária Antoinette, mint francia királynő, 1766-ban juttatja a párizsi operába. (Párizs azonban nem hozza el a várt sikert, mert a konzervatív közönség szívesebben tapsol a pásztorjátéknak, illetve a táncosok sem kedvelik, nem akarjék vagy nem tudják végrehajtani utasításait.) Dolgozik Gluckkal, Mozarttal (Kis semmiségek), később szakít vele és az olasz opera (Piccini) mellé áll, balettjeit pedig, melyek leggyakrabban az olasz operákkal szerepeltek egy műsorban, egyre ritkábban játszották. 3.2. Noverre elméleti munkássága, esztétikájaNoverre koreográfiai gondolkodásmódjában az angliai élmények és Garrick barátsága meghozzák a döntő fordulatot. Felismeri, hogy a tánc is, akár a zene, vagy a festészet, art imitatif, azaz mimetikus művészet, s ha az utánzás képessége a konkrét művekben kifejezést nyerne, akkor az „érzelem és értelem útján megszépített tánc megkapja végre azt a dícséretet és tapsot, amellyel egész Európa hódol a költészetnek és a festészetnek.” Noverre célja, egy új irány kialakítása a táncművészetben: „ Mellőztem a szimmetrikus alakzatokat, s a lábak és karok mechanikus mozdulataihoz az egész ember testi-lelki mivoltának mozgását kapcsoltam” „A természetet választottam vezéremül, ez adott nekem mintát, ez tanított meg, hogyan kell a táncot beszéltetni, hogyan lehet a tánccal minden szenvedélyt megfesteni és az utánzó művészet rangjára emelni.” E program és gondolatok 1759-ben kötetté érnek, s még ebben az évben kiadja Lyonban, a tánc múzsája, Terpszichoré gyermekeinek ajánlva, 15 levélben megfogalmazott hitvallását, Levelek a táncról címen. A levelek egyben Noverre koreográfiai fénykorának elméleti nyitánya is, melynek betetőzése a Stuttgartban töltött hét év, a műfajteremtés periódusa. Többnyire Corneille-és Racine-drámái alapján írt szövegkönyvek szerint komponált cselekményes balett-drámák (Balet d’action). Esztétikájának két alapillére:2. érzelmek kifejezése Az érzelmek az örök emberi természet tulajdonságai, a táncos cselekvése viszont e tulajdonságok kirobbantására, ütköztetésére alkalmas, megtáncolt szituációkban való cselekvés. Ennek érdekében: - másodlagossá kell válnia a technikának, - sőt, a fenálló szabályok, akár érvényüket is veszthetik. „Amíg nem az értelem … a tehetség irányítja a mozdulatokat, s nincs bennük érzés és kifejezés, … addig csak az ügyességet tapsolom meg, a gépembert bámulom, … nem hat meg és nem kelt bennem … élményt…”.
Táncművészeti tipológiái: Noverre a drámai műfaj erényeit és elsődlegességét eltúlozta, túlbecsülte a líraihoz képest, olyannyira, hogy ez már kritikai érzékét, éleslátását befolyásolta. A lírai táncot már nem is tartotta igazi művészetnek. Véleménye szerint egy mű akkor válik igazán cselekményessé, ha van expozíciója, bonyodalma és megoldása, műveit is ennek az elvnek alapján rendezi. Három műfajt különböztet meg:1. tragikus műfaj (ezt tartja legfontosabbnak) 2. nemes vígjáték (francia polgári dráma ill. a vígjáték stílusában) 3. groteszk táncjelenet (alacsonyrendűnek tartotta). Noverre hangsúlyozta először, hogy a balett komplex művészet, azaz, hogy akkor előnyére válik, ha igénybe veszi a drámaművészet, a zeneművészet és a képzőművészet segítségét. Noverre legjelentősebb művei: - Orfeusz és Euridiké- Agamemnon bosszúja - Jázon és Médea - Antonius és Kleopátra - Kis semmiségek - A párizsi bemutatóhoz Mozartot kérte fel a kísérőzene komponálásával. „Ami Noverre balettjét illeti, abból semmit sem írtam át, de mivel valami újat akar belőle csinálni – éppen csak egy fél balettre volt szüksége, ehhez írtam zenét – azaz hat darab lesz benne más zenéjével, ez csupa nyomorult francia ária; a nyitányt, kontratáncokat, összesen 12 darabot én írom hozzá. – Ezt a balettet már négy ízben adták elő nagy sikerrel – de most már többet semmit sem akarok csinálni, mindaddig, amíg nem tudom, mit kapok érte, mert ezt csak barátságból írtam Noverre számára.” –írta Mozart.
4.1 Pierre Gardel – monumentális táncos ünnepségeket rendezett (Francia forradalom tiszteletére). Ő közvetítette mestere Noverre eszméit a dán Auguste Bournonville-nek (dán királyi opera balettmestere).
Olasz táncos és koreográfus, Noverre legjelentősebb követője, a cselekményes balettdráma - a choreodramma - továbbfejlesztője. Nápolyban született, művészdinasztia tagjaként, kisgyermek korától a zenével és a tánccal egyaránt foglalkozott (apja zeneszerző volt, a családban több táncos is akadt), végül a tánc mellett dönt. Rómában debütált 17 éves korában. Ezután 4 évig Spanyolországban tartózkodik, itt ismerkedik meg Daubervallal, aki megismerteti a Noverre-i eszmékkel. Időközben házasságot köt egy osztrák származású táncosnővel, Medina Meyerrel. Még nincs társulata, vándortáncos, Magyarországra is eljut, elsajátítja a magyar verbunkot, amit színpadon is bemutatnak 1794 – ben, Bécsben. Első nagyszabású műve: „Prométheusz teremtményei” (1801, Bécs), melyhez maga írja a szüzsét (eredeti jelentése: ok, alap, alkalom, alany, tárgy, téma, irodalmi mű vagy más alkotás tárgya, anyaga, meséje, mondanivalója, tartalma), és küldi el Beethovennek, aki megírja a zenét. Házassága megromlik, 1803-ban el is válik feleségétő és a munkába menekül. Több nagyszabású műve is ekkor születik: Szeráj; Strelicek. Mindkettő lépcső az új „Prométheusz” megírásához. Az új „Prométheusz”: - a milánói Scalában mutatják be, nagy sikert arat - eltér az első változattól – mitológiai tartalom háttérbe szorul, csak mint alapmag él tovább, de romantikus szellemben átköltve (túlfűtöttség, pozitív jellemvonások eltúlzása jellemzi). Ettől kezdve a Scalában dolgozik mint balett-pedagógus és koreográfus, sorra készíti a korai romantika szellemében megformált balettjeit: Othelló; Oroszlánszívű Richárd; Veszta szűzek; Deadalus és Icarus. Minden magánéleti problémáját a munkába folytja, fanatikusként dolgozik, a próbák gyakran éjszakába nyúlnak és reggel újrakezdődnek. A túlterheltség fokozatosan aláássa egészségét, a milánói Scala színpadán hal meg próba közben.
- nem készít előzetes koreográfiai tervet, a pillanatnyi hangulat befolyásoló hatására alkotott; |