Húsvét vasárnapján a kereszténység legnagyobb ünnepét, Jézus feltámadását ünnepli. Ünneplése a VIII. század körül vált általánossá, bár már a III. századból vannak adatok, melyek húsvét vasárnap megünneplésére utalnak. Ezen a napon a reggeli mosdóvízbe sok helyütt piros tojást tettek, ennek egészségvarázsló szerepet tulajdonítottak. Női munkákat tiltó nap volt, nem szabadott seperni, főzni és mosni sem. Az állatokat sem fogták be ezen a napon. A húsvéti szertartásokhoz kapcsolódik az ételszentelés szokása. A sonkát, bárányt, tojást, kalácsot a templomban megszenteltették, ezután mágikus erőt tulajdonítottak neki. A morzsából vittek az állatoknak is, hogy jól szaporodjanak, egészségesek maradjanak. A sonka csontját a gyümölcsfára akasztották vagy a földekre vitték a jó termés reményében.
Vasárnap hajnalán szokásban volt a Jézuskeresés. Ilyenkor sorban felkeresték a falubéli kereszteket. A Zöldágjárás szép szokása tipikus tavaszi, a természet megújhodását ünneplő énekes játék. A lányok kettes sorban állva, felemelt kezükből sátrat formálva, énekelve haladtak végig a falun (Bújj, bújj zöld ág...). Bizonyos vidékeken szokás a vasárnapi napfelkeltét valamely magaslaton nézni, hiszen a felkelő nap is a feltámadás szimbóluma.

 Nagyszombaton véget ér a 40 napos böjt, és újra megszólalnak a harangok. Legjelentősebb eseményei a nagyszombatnak a víz- illetve tűzszentelés. Katolikus templomokban a gyertyát a megszentelt tűz lángjáról gyújtják meg. Az új tűz gyújtása a remény szimbóluma is. Jellegzetes szokás még a feltámadási körmenet szombat estéjén.

 Nagypénteken halt kereszthalált Jézus. A keresztények körében a bűnbánat, a mély gyász és a szigorú böjt napja. A templomokban az oltárakat letakarják, a harangok némák. Ezen a napon a passiojátékok, élőképes felvonulások világszerte ismert szokások. Rómában minden évben a Pápa közreműködésével elevenítik fel a keresztút (Via Crucis) stációit.
Nagypéntekhez babonás félelmek kötődnek a paraszti életben. Tiltották az állattartással, földműveléssel kapcsolatos munkákat, nem sütöttek kenyeret (mert kővé válik), nem mostak (mert a ruha viselőjébe villám csapna), nem fontak.
A víznek, mint ősi pogány tisztulás szimbólumnak mágikus erőt tulajdonítottak. Nagypénteken napfelkelte előtt friss kútvízzel vagy patakvízzel kellett mosakodni, az védett a betegségek ellen. Ezt a hajnali vizet aranyvíznek nevezték. Az állatokat is kihajtották a patakhoz itatni, és le is fürösztötték őket, hogy ne legyenek betegek. Szokásban volt a határjárás, határkerülés is. Ilyenkor a férfiak a templom előtt gyülekeznek, csoportosan mennek a határba, ahol zajkeltéssel, kerepléssel űzték el az ártó erőket a földekről.

A nagyböjt utolsó hete virágvasárnaptól húsvét vasárnapig a nagyhét.
Jézus Jeruzsálembe való bevonulásának emlékére a húsvét előtti vasárnapot virágvasárnapnak nevezzük. Általánosan elterjedt szokás a nagymise előtti barkaszentelés, melyet a pap aztán kioszt a hívek között. ( Virágvasárnap elnevezése a római egyházban Dominicca palmarum 'pálma vasárnap', ezért mediterrán vidékeken ilyenkor pálmaágat vagy olajágat szentelnek. A pálmaszentelés szokása már a VII. században elterjedt volt Itáliában.) A megszentelt barkának gyógyító, rontásűző szerepet tulajdonítottak. Gyakorta leszúrták a földbe, azt tartva, hogy elűzi a férgeket. Nagycsütörtökön elhallgatnak a templomok harangjai, azt tartják, a harangok Rómába mentek, ott gyászolják Krisztust. Szokás volt ilyenkor kereplővel zajt kelteni, így gondolták elűzni a gonoszt és így helyettesítették a harangokat. Liturgikus szokás a nagycsütörtöki lábmosás. Általában magas rangú egyházi személyek mosták meg ilyenkor tizenkét szegény ember lábát.

Húsvét a keresztény világ legnagyobb ünnepe, Jézus kereszthalálának és feltámadásának emlékére.
A zsidó vallásban Pészachkor ( jelentése elkerülni, kikerülni ) ünneplik az egyiptomi rabságból való szabadulást. Magyarul a kovásztalan kenyér (macesz) ünnepének is nevezik, mert a fáraó annyi időt sem hagyott a zsidóknak az Egyiptomból való távozásra, ameddig a kenyerüket megkeleszthették volna, ezért a vízből és lisztből gyúrt kelesztés nélküli maceszt (pászkát) ették. Eredetileg a két ünnep időben egybeesett, majd 325-ben a niceai zsinat a keresztény húsvétot a tavaszi napéjegyenlőséget (március 21.) követő első holdtölte utáni vasárnapra tette. Mivel ez az időpont évről-évre változó, a Húsvét ún. mozgó ünnep. Az ünnepet megelőző 40 nap a nagyböjt, Jézus 40 napos pusztai böjtjének emlékére,a felkészülés, a lelki és testi megtisztulás ideje.

Számos európai nyelvben a zsidó Pészachból eredeztetett szavak a Húsvét megfelelői: Pascua (spanyol), Páscoa (portugál), Pasqua (olasz), Paque (francia), Paste(román).
Főleg germán nyelvterületen viszont az Ostara istennő (a túlvilág istennője, ünnepe a tavaszi napéjegyenlőségkor volt) nevéből eredő Easter, Oster elnevezés honosodott meg, mely a kereszténység előtti, pogány tavaszünnepekre emlékeztet.

Január (régiesen januárius) az év első, 31 napos hónapja a Gergely naptárban. Nevét Janusról kapta, aki a kapuk és átjárók istene volt az ókori római mitológiában. A népi kalendárium szerint január neve Boldogasszony hava.
A január és a február volt az utolsó két hónap. Bár egy ideig még március volt az év első hónapja, hamarosan a január vette át ezt a helyet.

Jeles napjai:

Január 6. Vízkereszt

Vízkereszt utáni második vasárnap

Január 22.Vince napja

A farsang

A karácsonyi ünnepkör zárónapja, ezután veszi kezdetét a farsangi időszak. Háromkirályok napjának is nevezik, és a karácsonyfát is ezen a napon bontjuk le. Az egyház e napon emlékezik meg Jézus megkeresztelkedéséről, ekkor szentelik a vizet és a tömjént. A szentelt víz a templomokban is megtalálható, de a hívek vittek belőle otthonukba is. Széthintették a szobában, az istállóban, a földeken, hogy egészségesek legyenek, illetve a bő termés reményében, és hogy áldás legyen a házon. Öntöttek belőle a csecsemő fürdővizébe, vagy éppen meghintették vele az ifjú párt. Betegeknek általában a halántékát kenegették vele, és behintették természetesen a halottakat is. A keleti egyházban a folyók megszentelése is szokásban volt, körmenetben vonultak a hívek a folyóhoz, ahol faragott keresztet vetettek a vízbe. Ebből a szokásból alakult ki a házszentelés szokása. Általában a pap és a kántor elmegy a hívek házához, megáldja azt, elbeszélget velük. Fáradozásaiért a háziaktól sonkát, tojást, szalonnát és lélekpénzt kapott. Sok helyütt a fiúgyermekek eljártak a házakhoz "háromkirályt járni". A dramatikus játék a bibliai történetet meséli el, amikor a napkeleti bölcsek felkeresik a kis Jézust.