Kezdőlap arrow Tudástár arrow Kis tánctörténet arrow A középkor táncmqvészete

Friss hírek

Misztériumjátékok, udvari táncművészet, színjátéktípusok kialakulása
2009. február 16.
I. A középkori társadalom és művészet

„ A középkor egészen nyers talajról sarjadt. Az ókori civilizációt, az ókori filozófiát, politikai és jogtudományt mindenestül száműzte, hogy mindent elölről kezdjen… Ennek következményeképpen - mint minden fejlődés kezdeti fokán – a papok ragadták magukhoz a szellemi műveltség monopóliumát, és ezzel az egész művelődés teológiai jellegűvé vált.”
Engels: A német parasztháború

A keresztény vallás szembefordult a pogány örökséggel, és csak úgy vett át bármit is, ha előbb „megkeresztelte”. Pl.:Karácsony-Jézus születésének ünnepe, kereszténység előtt, a pogányok téli napfordulós ünnepe. II. Misztériumjátékok, intermédium jokulátorokA korabeli forrásokból kiderül, hogy az egyház nemcsak tiltotta, de „inkvizítori felügyelete” mellett el is fogadta a táncot, olyannyira, hogy a későbbiekben a katolikus szertartások részévé vált a tánc. Az egyház kezdeményezésére indult meg a Biblia történeteinek templomon kívüli előadása, s ezzel kezdetét vette a középkor egyik jellegzetes művészi megnyilatkozásának, a misztériumjáték-nak a kialakulása. A misztériumjáték szöveges, énekes, zenés, táncos műfaj, melyre szerkezetileg kettős karakter volt jellemző: a vallásos cselekményt időről időre megszakították a népi figurák, bolondok, ördögök stb. vidám játékai. A komoly szentek és az esendő, balga, komikusan szánalmas emberek a misztériumjáték állandó szereplőivé váltak, tulajdonságaik különbözőségét a tánc és a zene is hangsúlyozta. Így a misztériumjátékokat az áhítat és a vaskos népi humor keveredése jellemezte. (Hivatásos táncosok is részt vettek benne, az előadások egyre inkább színházi jellegűek lettek és a technika is előrehaladt.)Intermédium (közjáték): kezdetben vallási tartalmú, de gyorsan elvilágiasodott műfaj, a fejedelmi udvarok kedvelt előadása volt, mely Spanyolországból kiindulva egész Nyugat-Európában elterjedt. Az udvari elöljáróságok főként lakodalmi és győzelmi ünnepein rendeztek intermédiumokat, melyben az uralkodó dicsőítésére, harci táncok, jelenetek, vagy a régmúlt dicső történelmi eseményeinek eljátszására került sor. Előadóművészei a jokulátorok: hivatásos táncosok-színészek-előadóművészek (római pantomimusok hagyományait őrizték)III. Népi kultúra

Az egyház és a leggazdagabb földesurak világi kultúrája mellett jelentős volt a népi, paraszti kultúra is. A különböző társadalmi rétegek (közép- és kisbirtokosok) művészete, közös életük folytán, egységes maradt. A paraszti életforma nélkülözhetetlen alapeleme volt a tánc, melynek elsősorban az életöröm fokozása, a szenvedés, bánat, halálfélelem enyhítése a szerepe. Ezért is olyan népszerű a középkorban a „haláltánc” (danse macabre), mint a legdemokratikusabb tánc, melyben a csontvázruhás halál szegényt és gazdagot egyaránt elvisz.

Bár a hagyomány kötött volt, ez mégsem akadályozta a paraszti közösségeket abban, hogy a lépések számtalan variációjából imrovizáljanak.

A paraszti táncok jelentős eleme volt a táncdüh, melyre halottak napján, vagy más tragikus események során (pl. járványok) került sor, mikor az emberek szinte önkívületbe esve táncoltak a templomi udvaron, vagy városról-városra haladva.

Középkori kialakulású, a máig fennmaradt morriszka-tánc. (Intermédiumok harci jeleneteiből kölcsönöz)

A tánc és a zenei forma a középkori la moresca nevű spanyol zenéből és táncból ered, amely a keresztény-mór harcok zenei tükre volt. Már 1149-ben rendeztek ilyen táncot, a barcelonai herceg és az aragóniai királynő lakodalmán, innen kerül a tánc Franciaországba és Olaszországba, majd onnan Angliába, ahol nemzeti tánccá válik (Morris dance).

A morris angol tánc, amely rokonságban áll például a skót kardtánccal is. Angliában a morrist a nyári napfordulóhoz közel, május elsején táncolják, termékenységért, gazdagságért "imádkoznak", ezért körbejárják a földeket, falvakat, s az ünnepet rituális lakomával fejezik be. A morris dallamok általában 2/4 üteműek, de előfordul a 6/8 is.

A paraszti néptánc: funkciója sokban hasonlít az őskori összművészetekhez (pl.: keresztelő, lakodalom), de hiányoznak belőle az ősművészet félelmetes, komor elemei, a mágia háttérbe szorul, illetve osztályművészet, azaz nem az egész társadalomé.

 IV. A lovagi kultúra jellemzőiA középkor feudális viszonyaiban kialakuló, s a korai reneszánszban még virágzó lovagi kultúrának is nélkülözhetetlen eleme a tánc. A feudális várak lovagjai, trubadúrjai, mesterdalnokai táncaikat a néptől veszik, de már vigyáznak arra, hogy mozdulataik különbözzenek a jobbágyokétól. Nem a „mi”-ben, hanem a „hogyan”-ban volt különbség. (A parasztok, mint „vad medvék” mozognak, s ösztöneikre hagyatkozva, a lendület fokozásában, a szó szerint vett szerelmi szimbólikában a tánc erdeti hatalmát és jelentését őrzik.) A trubadúrok

A trubadúrok az eszményi udvari szerelmet és a lovagi erényeket megéneklő Nyugat-Európai nemes dalnokok a XI- XIII. században

A trubadúrköltészetben és az általa vallott szerelemfelfogásban kezdettől fogva érvényesült a platóni ,,égi" és ,,földi" szerelem kettőssége, ami a középkori gondolkodásmód lényegéből következően szorosan összefüggött a szellemi és anyagi szféra határozott megkülönböztetésével, s az előbbi elsőbbségével az utóbbival szemben. Ilyképpen a trubadúrok szerelemkoncepciójában és szerelemábrázolásában is elsőbbséget kaptak a szerelem érzelmi, lelki és szellemi összetevői a testi vonatkozások ellenében.

A trubadúrköltészet központja a mai Franciaország déli része volt, nyelve, verselése igen kifinomult, versmértéke bonyolult, dallama szenvedélyes, általában vonós hangszer is kísérték a dallamokat. A lovagi líra német nyelvterületen is követőkre talált, művelőit Minnesängerek-nek vagyis szerelemdalnokoknak hívták.

 

 
[ Vissza ]